header
2015. június PDF Nyomtatás E-mail

Rendhagyó gyógynövény-bemutató

A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének szervezésében 2015. június 27-28-án másodízben került megrendezésre a Szegedi Levendula Napok. A hétvégi rendezvény gazdag programkínálata, valamint a kedvező időjárás számos látogatót csalogatott ki a Füvészkertbe. A rendezvény fő témája a levendula volt, azonban nagy népszerűségnek örvendett a kolostorromnál található gyógynövénykert is. A program keretében a Farmakognóziai Intézet munkatársai, Kiss Tivadar, Csábi József és Zomborszki Zoltán rendhagyó módon, ferences szerzetesnek öltözve tartottak bemutatót a kolostori gyógynövényes hagyományokról, valamint rövid ismertetőt tartottak kertben található gyógynövényekről az érdeklődők számára. A hallgatóság többek közt megtudhatta, hogy sok ismert fűszernövényünk rendelkezik gyógyhatással. A számos bemutatott gyógynövény között az év gyógynövényének választott galagonya is sorra került. A programból természetesen nem maradhatott ki a levendula sem.




II. Fiatal Gyógynövénykutatók Fóruma

A Fiatal Gyógynövénykutatók Fóruma második alkalommal került megrendezésre 2015. június 24-én Budakalászon. A fiatal, PhD fokozattal nem rendelkező, szakterületen dolgozó kutatók 14 előadáson számoltak be legújabb eredményeikről. A szakmai fórumot a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya szervezte, a helyszínt a centenáriumi jubileumát ünneplő Gyógynövénykutató Intézet Kft. biztosította.

Az előadók öt intézményből (Semmelweis Egyetem, Gyógynövénykutató Intézet, Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem) érkeztek. A szegedi Farmakognóziai Intézet munkatársai három előadást tartottak:


  • Csábi József, Martins Ana, Tillekeratne L. M. Viranga, Hunyadi Attila: Fluortartalmú ekdiszteroid származékok előállítása és szerkezet-meghatározása
  • Kovács Bernadett, Béni Zoltán, Dékány Miklós, Hohmann Judit, Ványolós Attila: A nyárfa-pereszke (Tricholoma populinum J.E. Lange) tartalomanyagainak vizsgálata 
  • Zomborszki Zoltán Péter, Csupor Dezső, Hohmann Judit: Withania fajok feldolgozásának optimalizálása


Pécsi továbbképzésen jártak Intézetünk munkatársai

Intézetünk munkatársai 2015. június 4-5. között továbbképzésen vettek részt a Pécsi Tudományegyetem ÁOK Farmakognóziai Intézetében. A pécsi kollégák által szervezett továbbképzés keretében a mecseki flóra gyógynövényeit tekintettük meg.



tantermi előadásPTE Farmakognóziai Intézet
gyógynövénykertje
gyógynövénytúra


gyógynövény határozás


SZTE és PTE Farmakognóziai Intézet
munkatársai



Módosítás dátuma: 2015. október 04. vasárnap, 15:41